ügyvéd |Cserbenhagyás | Cserbenhagyás - ügyvéd, jogi tanácsadás Cserbenhagyás


Cserbenhagyás

Cserbenhagyás (Btk. 190. §)

 

"Ha a közlekedési balesettel érintett jármű vezetője a helyszínen nem áll meg, illetve onnan eltávozik, mielőtt meggyőződnék arról, hogy valaki megsérült-e, avagy az életét vagy testi épségét közvetlenül fenyegető veszély miatt segítségnyújtásra szorul-e, amennyiben súlyosabb bűncselekmény nem valósul meg, vétséget követ el, és egy évig terjedő szabadságvesztéssel, közérdekű munkával vagy pénzbüntetéssel büntetendő."

 

A KRESZ megállási kötelezettséget ír elő a közlekedési balesettel érintett jármű vezetője részére. A megállási kötelezettség megszegése általában szabálysértési felelősségre vonást von maga után, kivéve, ha a baleset körülményei személyi sérülés bekövetkezésére utalnak.
Cserbenhagyás bűncselekménye állapítható meg akkor is, ha a balesettel érintett jármű vezetője a helyszínén megáll ugyan, de ezt követően úgy távozik, hogy nem győződött meg arról, hogy valaki megsérült- e, avagy az életét vagy testi épségét közvetlenül fenyegető veszély miatt segítségnyújtásra szorul.

A cserbenhagyás elkövetője a törvény szövegezése értelmében a közlekedési balesettel érintett jármű vezetője, aki lehet a baleset okozója vagy a balesetet szenvedő jármű vezetője is. A balesettel érintett jármű vezetője az is, aki az előtte haladó jármű ütközése miatt kényszerül az útvonalát hirtelen megváltoztatni (úttestről letérés, lecsúszás stb.) mert így kerülheti csak el az ütközést. A
járművezetővel együtt utazó utas, illetőleg gyalogos felelőssége tettesként vagy társ tettesként nem állapítható meg. A bűncselekmény kizárólag szándékosan követhető el, ha az elkövető észlelte a közlekedési balesetet, és ennek ellenére nem állt meg. A cserbenhagyás megállapítására csak akkor kerülhet sor, ha súlyosabb bűncselekmény, így a segítségnyújtás elmulasztása nem valósul meg. A
Btk.-hoz fűzött kommentár rámutat, hogy a két bűncselekmény közötti különbség attól függ, hogy van-e a baleset helyszínén segítségre szoruló személy.

 Az ítélkezési gyakorlat értelmében, ha a helyszínen nincs ilyen személy, akkor a fenti kötelezettségek elmulasztása cserbenhagyásnak minÅ‘sül, ha viszont a baleset helyszínén sérült vagy olyan személy van, aki az életét vagy testi épségét közvetlenül fenyegetÅ‘ veszély miatt ténylegesen segítségre szorul, akkor a balesettel érintett járművezetÅ‘ cselekménye a segítségnyújtás elmulasztását valósítja meg. Ilyenkor azonban nem csak a balesettel érintett járművezetÅ‘ket terheli a segítségnyújtási kötelezettség, hanem az utasokat, a járókelÅ‘ket és más járművek vezetÅ‘it is, s e kötelezettség elmulasztása a segítségnyújtás elmulasztásának megállapítását alapozza meg. Az ítélkezési gyakorlat
segítségnyújtás elmulasztását állapítja meg akkor is, ha a baleset következtében a sértett azonnal meghal. Az a körülmény, hogy a sérülés olyan súlyos, hogy az a sértett gyorsan bekövetkező halálát is eredményezi, nem mentesítheti az elkövetőt a segítségnyújtási kötelezettség alól (BH 1984. 428.).
Nincs helye a cserbenhagyás vétsége miatt a bűnösség megállapításának, ha az elkövető a parkolóhelyen álló olyan járműnek ütközik, amelynek hatókörében nincs személy (BH 387/1989.) Nem valósul meg a cserbenhagyás vétsége, ha a közúti baleset
során csak kisebb anyagi kár keletkezik, és az utasok vagy kívülállók élete és testi épsége nem kerül közvetlen veszélybe
(BH 262/1987.).

 

Kérdése van? Hívjon bizalommal a 06 70 381 1566-os telefonszámon

 
IWIW megosztásStartlap kedvenchezGoogle könyvjelzőLink megosztása: Del.icio.usTwitterAjánlás a linkter.hu-raAjánlás a vipstart.hu-raFacebookDiggAjánlom a GururaBlogtér ajánlás
JP-Bookmark

Hívjon bizalommal!

+36 70 381 1566

Iroda:

1074 Budapest
Rákóczi út 54 II. em. 210/a
Tel/fax: +36 1 413 6858
balazsugyved@chello.hu

Személyes megbeszélésre kizárólag előzetes időpontegyeztetés után van lehetőség!

 

" A jó ügyvéd egy életre szól

thumb